Márpedig főzök!

Márpedig főzök!

Sajtos apró

Egy-két perc, és elfogyott.

2016. március 31. - Márpedigfőzök

img_6728.JPG

Balról jobbra: sima, sajtos, alul pedig sajtos-lenmagos. De a sima is sajtos. Szóval értitek.

Tehát. Mindezeket összekeverjük:

1 bögre liszt

3/4 ek. só

1/2 ek. őrölt bors (opcionális)

4 ek. vaj (nem olvasztva)

226 (???) gr reszelt sajt - cheddart ír, én trappistával csináltam

3-4 ek víz.

img_6707.JPG

Sima keverőfejjel keverte a Nagykonyhagép.

Utána következik a víz:

img_6711.JPG

A receptírónak se' állt össze, úgyhogy adjunk még hozzá vizet (ő is ezt tette). Én összesen legalább 8 evőkanállal tettem bele, hogy végre összébb álljon.

Aztán golyóvá nyomkodtam.

img_6712.JPG

Minimum 20 percre kell a hűtőbe tenni, és gondolom, becsomagolva jobb lenne, de elfogyott az átlátszó fóliám, és aznap este már semmire nem volt időm, úgyhogy egy éjszakát várakozott a hűtőben. Max. 24 órát ír.

Utána megkíséreltem kinyújtani, kicsit lisztes deszkán. Amilyen vékonyra csak tudtam.

img_6720.JPG

Elcseszett ágaskodó szteggoszaurusznak pont jó lesz. 

Majdan kiszaggatjuk, kicsike formákkal. A gyerekek a szívecskére és a holdra szavaztak.

img_6721.JPG

Ráhajigáljuk őket a sütőpapírra, és ha akarjuk, szórjunk rá még sajtot, vagy bármilyen magot. Így utólag, szebbek lesznek, ha megkenjük őket tojássárgájával.

img_6722.JPG

175 fokon süssük őket 15-20 percig (gyakorlatilag 15 perc elég volt, ha már barnák, kivehetjük őket).

Voilá! :)

fullsizerender_6.jpg

Egy pár perc, és elfogytak. Mind, pedig 2 tepsi lett. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://marpedigfozok.blog.hu/api/trackback/id/tr378548472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása